A Milanói Design Héten járt a Tectona Grandis

Outdoor trends 2017 – Salone del Mobile
a Milanói Design Héten járt a Tectona Grandis


Színek, formák, anyagok… pár nap ittlét után az embert elemi erővel hatja át a trendek világa. Április elején immáron 56. alkalommal nyitotta meg kapuit a világ egyik legfontosabb bútorkiállítása, a Salone del Mobile. Mi is, csakúgy, mint a többi látogató, az idei, jövő évi trendekre és az újdonságoka kihegyezve látogattuk meg a Design hét „outdoor life” tematikájú kiállítóit.

A Salone összességében körülbelül 270 ezer négyzetméteres területére több mint 2000 kiállító érkezik, és a világ több mint 150 országából 350-400 ezer ember látogat el.
A Tectona Grandis idén már sokadik alkalommal vesz részt az eseményen, mint látogató, hogy első kézből információkat adhasson át a legfrissebb kerti trendekről és hogy újabb partnerek után kutasson.

Outdoor trends 2017
A minimalizmus dominanciája háttérbe szorul, az érdeklődés a természetes anyagok és a kevésbé geometrikus stílus felé irányulnak. A körök, gömbök és kockák geometriájában egyre inkább a puha vonalvezetés, a lágy ívek, lekerekítések kapnak erőre, ez is az otthonosságot hivatott megidézni.
Valami hiteles és valós kültérre vágynak az ügyfelek, valamire, ami természetes. Ide kapcsolhatjuk talán azt is, hogy egyre több helyen figyelhetünk fel az újrahasznosított anyagokra, tárgyakra, a természetesen tapintható anyaghasználatra.
Otthonos, puha exteriőröket látni, ahol komplex életterekben gondolkodhatunk, egy teljes otthonban, csak kint a szabadban.

          

Az egyik legerősebb benyomásunk az érzékenyen összehangolt pasztell színek mellett a szürke abszolút térnyerése. Az eddigi zömében fehér vázszínhez idén a szénfekete társult, mely rendkívül decens megjelenést kölcsönöz. Ezt hivatott oldani a kiegészítők vidámabb mustárja, fűzöldje. Szembetűnő változás a tengerészkék (ultramarin) megjelenése, egyelőre kiegészítő színként, de itt-ott már a teljes huzat is ebbe az örök árnyalatba öltözik.
Hódít a kárpitosbútor, a kültéri szőnyeg és lámpa, az Ami bent, az kint! elvét erősítve.

Pár szót ejtve a kertről más aspektusból, a növények kiválasztásában is megjelennek a fenti törekvések. Abszolút trend a buja növények ültetése, az őshonos fajták telepítése, vagy akár említhetjük a természetességre való törekvés egyik kiemelkedő példáját, a tájidegen, ipari medencéket egyre inkább kiszorító fürdőtavakra való igényt.

          

Visszatérve a kertre, mint komplex élettérre az irány évről-évre merészebb. Nem kiválasztunk egy stílust, és ahhoz ragaszkodunk makacsul, hanem elengedjük a fantáziát, és hagyjuk, hadd uralkodjon el rajtunk az eklektika. Nem modern vagy hagyományos, hanem impozánsan kombinálva mindkettő egyszerre. Ez az eklektika érhető tetten a gyártók által használt anyagok terén. Egyszerre friss és régi, ódivatú és trendi. Egyszerre alumínium és fa, fonott és üveg.

A mi dolgunk Neked megmutatni mindezt gondosan összeválogatott kínálatunkon keresztül. Várunk bemutatóteremeinkben.